A DVD (a Digital Video vagy Versatile Disc rövidítése) nagy kapacitású optikai tároló, amely leginkább mozgókép és jó minőségű hang, valamint adat tárolására használatos. Méreteit tekintve általában akkora, mint a CD, vagyis 120 mm átmérőjű. Ritka ugyan, de léteznek a Mini–CD-hez hasonlóan Mini–DVD lemezek, 80 mm-es átmérővel.

A DVD-k különböző fajtái a következők:

• DVD–Video (mozgóképek tárolására)
• DVD–Audio (hang tárolására)
• DVD–ROM (adat, préselt)
• DVD–RAM (adat, közvetlen(direkt) elérésű)
• DVD-R és DVD-RW (adat; az R egyszer írható [recordable], az RW újraírható [rewritable])
• DVD+R és DVD+RW (fenti kettőhöz hasonló, azokkal rivalizáló formátum)

A +R/+RW, illetve -R/-RW formátumok egymással nem teljesen kompatibilisek, támogatottságuk kb. fele-fele arányban oszlott meg megjelenésük táján a piacon, majd viszont 2006 végére szinte az összes otthonokba kerülő lejátszó támogatta mindkét tipust.

A CD-vel ellentétben, amin a hangot az adathoz képest teljesen eltérő módon tárolják, a DVD-k különböző fajtái egységes, közös állományrendszert, az úgynevezett UDF-et használják.

DVD–Video

A DVD–Video lemezek lejátszására szükség van – természetesen – egy erre alkalmas lejátszóra. Ez lehet asztali lejátszó, ami kinézetére leginkább egy videókazetta-lejátszóra hasonlít, de lehet számítógépbe épített meghajtó is. Általában ezek az eszközök képesek a lemezre írni.

A DVD-n kiadott filmek MPEG-2 videotömörítéssel, valamint Dolby Digital AC–3 hangtömörítéssel kerülnek a lemezekre, ez utóbbi rendszerint sokcsatornás változatban. A DVD filmek adatsebessége általában 3 és 10 Mbps között van, és jellemzően a tartalomhoz alkalmazkodik.

A DVD–Video lemezeken található hanganyag tömörítése több különböző módon is megengedett, szabványos: lehet PCM, DTS, MPEG vagy Dolby Digital AC–3. Az NTSC országokban a PCM és az AC–3 támogatása kötelező a lejátszókban, a másik kettő opcionális. A PAL rendszerű országok eredetileg a PCM és MPEG kódolási eljárások mellett álltak ki, de a Philips legnagyobb sajnálatára nemzetközi nyomásnak engedve be kellett venniük az AC–3-at a lemezeken opcionális, a lejátszókban pedig kötelező támogatásra.

Régiókódok

A régiókódok teljesen független a védelmi kódolástól, azokat pusztán a filmipar igényeinek kielégítésére vezették be; segítségükkel az egyes lemezek egy-egy adott területhez rendelhetőek, és azokat csak a megfelelő berendezések képesek lejátszani. Ezzel megoldható, hogy a különböző földrajzi területeken a filmek kibocsátási dátumai eltérjenek: hiába bocsájtották ki például a filmet DVD-n Kanadában, attól azt még Japánban – megfelelő eszköz híján – nem fogják tudni megnézni. Ezen elv alapján egy film például kiadható DVD-n Kanadában még akkor is, ha Japánban még a mozikba sem került, hiszen még így sem fenyeget az a veszély, hogy a japánok előbb nézhetnék meg DVD-n a filmet, mint moziban. A forgalomban lévő DVD-lejátszók – a specifikáció szerint – csak olyan lemezt játszhat le, melyen be van állítva régiókód; számos olyan példány is kapható kereskedelmi forgalomban, amely ezt figyelmen kívül hagyja és bármilyen lemez lejátszására alkalmas („régiófüggetlen” vagy „régiómentes” lejátszók).

A világ régiófelosztása

A régiók a következők:

• 0: bárhol játszhatók
• 1: Kanada, Amerikai Egyesült Államok és külterületei
• 2: Európa, Grönland, Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Lesotho, Szváziföld, Egyiptom, Közel-Kelet
• 3: Délkelet-Ázsia, Dél-Korea, Hongkong, Indonézia, Fülöp-szigetek, Tajvan
• 4: Ausztrália, Új-Zéland, Mexikó, Közép- és Dél-Amerika
• 5: Oroszország és FÁK (volt szovjet tagállamok), Kelet-Európa, Indiai szubkontinens, Mongólia, Afrika nem említett részei
• 6: Kína
• 7: nem használt
• 8: nemzetközi területek, például repülőgépek, hajók stb.

A 0-s régió valójában nem jelöl ki régiót, csupán azt jelenti, hogy bármely lejátszóban játszhatók.

RCE

Az RCE (Regional Coding Enhancement) eljárást néhány stúdió fejlesztette ki annak érdekében, hogy a régiófüggetlen lejátszók (amik figyelmen kívül hagyják a régiókódokat) ne legyenek képesek lejátszani egyes 1. régiós filmeket. Az első ilyen film 2000. október 30-án jelent meg: A hazafi.

A gyárilag régiófüggetlen lejátszók egy része az RCE kódolást is figyelmen kívül hagyja, más részüket kézzel lehet beállítani a megfelelő régióra. A „házilag” átalakított lejátszók nagy része az RCE lemezek esetén hibaüzenetet küld, „hibás régió” vagy pedig egy ”színes világtérkép” formájában.

Az utolsó információk alapján újonnan csak a Columbia/Tri-Star bocsát ki ilyen kódolású lemezeket.

(A régió- és RCE-kódolt DVD lemezekről pl. a www.dvdtalk.com/rce.html (DVD Talk fórumon, angolul) lehet olvasni.)

DVD adatlemezek

• A DVD–ROM lemezek előre írtak, „házi” írásuk nem lehetséges, olvasásukhoz szükség van egy DVD–ROM-olvasóra. A lemezek körülbelül 4,7 GB adatot képesek tárolni egy rétegen; vannak kétrétegű lemezek, ezek összesen körülbelül 8,5 GB adatot tartalmaznak.
• A DVD–RAM egy kicsit kilóg a sorból, külön tárolója van, mely miatt természetesen már az olvasásához is másfajta eszköz kell, mint a többihez. Befogadóképessége 4,7 GB oldalanként, nevéből eredően véletlen elérésű, többször írható.
• A DVD-rögzítők 2000-ben kezdtek megjelenni Japánban, azóta közel az egész világon elérhetővé váltak. Az írható lemezeknek több formátumuk létezik, ezek – mint a történelemben oly sokszor már – természetesen versengenek egymással. Lehetnek egy- vagy kétoldalasak.
  • A DVD-R és +R lemezeket egyszer lehet csak írni, míg a -RW és +RW lemezek többször írhatók. Olvasásuk lehetséges egy egyszerű, számítógép házába is építhető DVD-olvasóval, írásuk hasonlóképpen, ám itt ügyelni kell, hogy - vagy + a lemez, illetve a DVD-író. Tárolókapacitásuk 4,7 GB körül van oldalanként. Vannak többrétegű lemezek, ezek összesen körülbelül 8,5 GB adatot tartalmaznak.
    • A DVD- lemezeket a DVD Forum pártolja.
    • A DVD+ lemezeken nincs szükség „finalization”-re (ez még CD-írásból ismerős fogalom) ahhoz, hogy egy lejátszóban használhassuk őket. Léteztek Mini DVD+R lemezek (80 mm-esek), melyek kapacitása 1,5 GB körül van.

DVD-meghajtók

A DVD-meghajtók DVD-lemezek lejátszására alkalmas olvasóegységek, melyek visszafelé kompatibilisek az előző lemezformátumokkal (CD-Audio, CD-ROM, VCD, SVCD stb.)

forrás : wikipédia

A CD (a Compact Disc rövidítése) általában 700 MB (megabájt) kapacitású optikai tároló, amely hang, kép, valamint adat digitális formátumú tárolására használatos.

Műszaki specifikációk, a CD-k fajtái

Méreteit tekintve a CD általában akkora, mint a DVD, vagyis 120 mm átmérőjű, és 1,2 mm vastag. Ritka ugyan, de léteznek a Mini–CD lemezek, 80 mm-es átmérővel. Legelőször 115 mm volt a szabvány, azonban 1979 után az 120 mm-es lemezek állandósultak, 1982-től jöttek forgalomba.

Az írható CD-ken az információt egy nagyon vékony filmszerű hordozórétegbe égetik be. Jelenleg erre a célra rendszerint infravörös, vagy kék színű lézerdiódákat alkalmaznak. Ezek fényét fókuszálva a hordozórétegben maradandó, kis tűszerű kráterek, elváltozások keletkeznek. Az információ kiolvasása szintén lézerfény segítségével történik, csak csökkentett energiaszinttel. A lemez információhordozó-rétegéről visszaverődő fényt az optoelektronikai fejegység érzékeli, és feldolgozza, megfelelő jeleket hozva létre az információ biztonságos kiolvashatóságához.

A CD-k különböző fajtái a következők:

• CD-DA (CD-Digital Audio, kizárólag hanganyag tárolására)
• CD-ROM (adat, préselt)
• CD-R (írható)
• CD-RW (újraírható)

A CD-n a hangot az adathoz képest teljesen eltérő módon tárolják, szemben a DVD-vel: a DVD-k különböző fajtái egy egységes, közös állományrendszert, az úgynevezett UDF-et használnak.

A CD megalkotásakor az egyik legnagyobb probléma a hibás bájtok kiszűrése volt. Ennek érdekében minden bájtot kibővítenek 14 bitre, melyből az utolsó hatot az előző nyolcból generálják egy algoritmussal. Ezzel nem csupán ellenőrizni lehet az adat sértetlenségét, de a módszer garantálja, hogy ne követhesse egymást 14 nulla (mivel akkor az olvasófej "elszámolhatná" magát).

• Az audió CD-k lejátszása úgy történik, hogy a beolvasott adatot keresztülfuttatják egy digitál-analóg átalakítón (DAC), ami egy számból egy adott nagyságú feszültséget produkál.

A CD-k az idő során nem csupán tárolóképességükben, hanem szerkezetileg is sokat fejlődtek. Amikor megjelentek az újraírható CD-k, az olvasófejeken is változtatni kellett. Ezeknél ugyanis olyan lemezanyagot kell használni, ami törölhető, azaz képes visszanyerni eredeti állapotát. Az újraírható CD-k felülete tükröződő és egy különleges festékkel van bevonva. Az írónak három, különböző erősségű lézersugárral kell rendelkeznie. A leggyengébb az olvasó lézer, ami nem változtatja meg a CD-t. A legerősebb az író lézer, ez annyira felmelegíti a festékréteget, hogy az opálossá válik, így később a lézersugár nem tud visszaverődni a CD felületéről. A törlő lézer valahol a másik kettő között van, és csak annyira melegíti fel a CD-t, hogy amikor a felső réteg lehűl, átlátszó legyen.

Ezeknek a CD-knek az egyesei és a nullái kevésbé térnek el egymástól, mint az egyszer írhatóknál, így olvasásuk valamivel bonyolultabb. Az olvasónak érzékenyebbnek kell lennie és először be kell magát kalibrálnia a CD elején található szakaszokkal.

A CD-ROM (angol: Compact Disc Read Only Memory) kb. az 1980-as évek végén piacra dobott univerzális adathordozó, illetve médialemez.

Csak olvasható (véglegesített) adathordozó. Két technológiával készülhet:

1. Gyári préselt lemez: Általában nagy sorozatban készült lemezek (pl. műsoros audió CD). Az adathordozó rétegbe sablonnal préselik a jeleket.
2. Otthon készített: Számítógépes, illetve asztali CD- vagy DVD-íróval készül. Az adathordozó rétegbe lézerrel égetik a jeleket.

Történet

Kétségtelen, hogy az 1979-es év hangtechnikai szenzációja a Philips cég bejelentése volt, miszerint az év második felétől sorozatban gyártja új hanglemezét és lemezjátszóját, a lézeres letapogatású "Compact Disc"-et. A technológiai eljárást már az 1970-es évek elején kidolgozták és még 1976-ban bejelentették. Azonban a teljes CD-gyártó apparátust és a lejátszókészülék-gyártó üzemet csak 1979-re tudták olyan helyzetbe hozni, hogy kisebb széria előállítására is alkalmas legyen. 1979-ben a Philips és a Sony egy rendkívüli képességekkel rendelkező kutatócsoportot hozott létre, az új digitális audiólemez megalkotására. A mérnökcsoport vezetői Kees Immink és Toshitada Doi voltak. Több mint egy éves kutatás után a mérnökcsoport nyilvánosságra hozta az ún. "Vörös Könyv"-et, mely a Compact Disc alapjait és struktúráját tartalmazta. A Philips szabadalmaztatta az általános gyártási eljárást, mely a videó LaserDisc technológiáján alapul. Valamint az Eight-to-Fourteen Modulation technológiát (EFM), mely egyszerre nyújt hosszú lejátszási időt és magas rezisztenciát az ujjlenyomatokkal és karcolásokkal szemben. Míg a Sony védjegye a hibakorrekciós eljárás, a CIRC.

Egy korábbi kutatócsoportban dolgozó mérnök a Compact Disc kifejlesztését "egy közösen, sok ember által létrehozott szellemi termék létrejötteként" jellemezte.

A Compact Disc 1982 végén lépett be az ázsiai piacra, s a következő év elején megjelent az amerikai illetve más piacokon is. Az első kereskedelmi forgalomba került CD-k 16 darab japán számot tartalmaztak és a CBS/Sony adta ki őket. Ezt az eseményt gyakran a digitális audióforradalom "Big Bang"-jeként emlegetik. Az új audiólemezt hatalmas érdeklődéssel és csodálattal fogadták, különösen a klasszikus zene rajongói, a kiváló minősége miatt. Ahogy a CD-lejátszók ára rohamosan csökkenni kezdett, úgy értek el egyre nagyobb közkedveltséget a pop- és rockzenei piacon is.

A CD-t eredetileg a hanglemezek utódjaként emlegették, de inkább mint adathordozó érte el sikereit, bár karrierje elején valóban csak és kizárólag zenei számok tárolására alkalmazták. 1985 júniusában a CD-ROM-ot (csak olvasható memória) és 1990-ben az újraírható CD-t (CD-RW) mutatta be a Sony és a Philips.

Az adatrögzítés technikája Audio CD-nél

Az audio-CD rögzítési technikája az impulzus-kódmodulációs rendszer (PCM = Pulse Code Modulation) alapelvét követi. A lemezre rögzítendő információt – mint analóg jeleket – először mintavételezéssel és kódolással digitális jelekké alakítják át. Az így előállított impulzus-kódmodulált jeleket egy mesterlemezre rögzítik argon lézersugár segítségével, amely az impulzusjeleknek megfelelő 0,1 mikrométer átmérőjű "lyukakat" éget be a lemez felületébe, körkörös spirálvonal mentén. Az audio-CD felvételi és lejátszási fordulatszáma 1800 fordulat/perc. A felvételt tartalmazó mesterlemez üvegből készül és aranybevonattal van ellátva. Ez képezi a sorozatgyártás alapját. A standard mesterlemezről először galvanoplasztikai úton negatív nyomóformát készítenek, amelynek felületén kiemelkedő pontok képezik a mesterlemezbe "égetett" lyukak helyét. E préselésre használható negatív lemezről tükröző bevonattal ellátott PVC lemezbe préselik be a kódolt információkat, amelyek hű tükörképei az eredeti mesterlemezen lévő információnak.

Az audio-CD lejátszásához precíz felépítésű futómű és hajtómotor szükséges, amelynek fordulatszámát kvarcoszcillátoros szabályozó áramkör tartja +-0,05%-os tűréssel a névleges szinten.

A lemezen rögzített digitális jeleket optikai érzékelővel működő 2 mikrométer átmérőjű fénynyalábot kibocsátó hélium-neon lézer segítségével tapogatja le a készülék. A lézerfényt egy speciális fókuszáló eszköz vetíti a lemezre, amely mindössze 1,5 mm-re van elhelyezve a fókuszáló egységtől. A körben forgó lemezen mechanikai domborulatokat és mélyedéseket sorra letapogatja a fénynyaláb, s a domborulatokról visszaverődik (ezt érzékeli az optoelektronikai elem). E folyamat során tehát a visszaverődő lézerfényt a lemez digitális jelei modulálják. Ez a modulált fény az optoeletronikai átalakítóban modulált elektromos jellé alakul át, amelyet előbb egy digitális-analóg konverterbe vezetnek, majd az így kapott jelet egy dekódoló áramkörrel alakítják sztereo hangfrekvenciás jellé.

A CD-lejátszóban kettős szervorendszer biztosítja a kifogástalan minőségű lejátszást. Az egyik szervorendszer a futómű hajtómotorjának fordulatszámát vezérli, a másik pedig a lézersugár fókuszálóegységének nyomkövetését szabályozza. A nyomkövető szabályozó +-0,1 mikrométer pontossággal irányítja a lézersugarat a hanglemezen spirál alakban rögzített lyukak középpontjába, s ezek spirálmenetét követve, folyamatosan kijjebb húzza a fókuszáló egységet.

A PCM jelrögzítési és kódolási rendszerrel 2 Hz-től 20 000 Hz-ig +-0,1 dB-en belül egyenletes, lineáris frekvenciamenet rögzíthető. Az elérhető jel-zaj viszony sztereo lemezek esetben jobb, mint 85 dB, az áthallási csillapítás a két csatorna között nagyobb, mint 60 dB. A teljes átviteli rendszer harmonikus torzítása kisebb, mint 0,03%.

Gyártás

A CD tömeggyártási technológiája egy hidraulikus nyomásnak nevezett eljárás alapján történik, mely során kis műanyag granulátumokat magas hőmérséklet és jelentős nyomás hatására felhevítenek, majd ezt a forró olvadékot megfelelő formákba öntik, ahol hűlni és megszilárdulni hagyják. Amikor elérte a megfelelő hőmérsékletet, a műanyagkorongokat robotkarok segítségével emelik ki az öntőformából, és vágják bele a 15 mm-es lyukat a közepébe. Ez az eljárás eredményezi az üres CD lemezt. Miután a fémréteg is felkerült a lemez felületére, a CD készen áll a felhasználásra.

A CD írás során nagyerejű lézerrel kezelik a felületet, mely a napjainkban már igen elterjedt CD írókra hasonlít. Az eljárás első lépcsőjében egy negatív lemezt készítenek, mely a sokszorosítás alapjául szolgál. A továbbiakban ezt veszik alapul a gyártásban. Miután teljesen elkészül a lemez, a csomagoló üzembe kerül, ahol általában felmatricázzák, illetve a dobozát is megkapja.

forrás : wikipédia